Gombócból is sok, ahány év eltelt azóta, hogy Varga Miklós először lépett színpadra. Pedig a 65 éves énekes kamaszként még nagyon más úton járt.
Varga Miklós zenei pályája komoly vargabetűvel indult, hiszen kis srácként még fogalma sem volt arról, hogy a zene jelenti majd számára a jövőt. A rocklegenda egy korántsem hétköznapi szakmát tanult ki középiskolásként, majd főiskolára ment, ahol diplomát is szerzett. De ne szaladjunk ennyire előre… A Ripost a Zenebutik TV Bakelit Fesztivál című műsorának felvételén beszélgetett a Máté Péter-díjas énekessel, múltról, jelenről és a jövőről.
Ripost: Ha az ember tüzetesen átnézi az életrajzát, hamar rátalál az elő furcsaságra. Jelesül az első megszerzett szakmájára…
Varga Miklós: Felteszem arra célzol, hogy én tulajdonképpen geológus is vagyok, még ha csak középfokon szereztem is meg ezt a szakmát. Tizennégy évesen az ember nem tudja eldönteni, hogy mihez is akar kezdeni az életével, vagy legalábbis nekem fogalmam sem volt. Sok minden akartam én lenni akasztott emberen kívül, és mivel az egyik bátyám járt abba a bizonyos suliba, úgy gondoltam, hogy az nekem is jó lesz. Közel is volt, és bár fogalmam sem volt, mi az a geológia, jól hangzott. Kicsit se érdekelt ugyan és ez a tanulmányaim alatt sem változott, de becsülettel elvégeztem az iskolát.
Ripost: Becsülettel? Akkor ez annyit jelent, hogy jó kisdiák volt, akit sosem hívattak az igazgatóiba?
V.M.: Ó, dehogynem! Az igazgató különleges figyelmet szentelt a hosszú hajamnak. Akkoriban jött divatba ez a fajta viselet a fiúknál és én követtem a divatot. Volt, hogy a diri beparancsolt az irodájába, leteremtett és pénzt is adott, hogy menjek át a szemközti fodrászatba és azonnal vágassák magamnak emberi frizurát.
Ebből az lett, hogy a pénzt elköltöttem valami hasznosabbra és trükkösen fésültem a hajam, hogy úgy tűnjön, mintha rövidebb lenne.
Ripost: És mi viszi az embert a geológiától a Vendéglátóipari és Kereskedelmi Főiskoláig?
V.M.: A gondolat, hogy mindegy mi, csak valami legyen. A szüleim erőltették, hogy szerezzek diplomát. Több felsőoktatási intézménybe is jelentkeztem, de gond volt, hogy kellett hozzájuk a fizika. Megesett, hogy a felvételi bizottság összeszalad egy megoldásom láttán és nem azért mert egy szenzációs tudományos áttörést értem el. Akkor kezdtem el keresni olyan fősulit, ahová nem kell ez a tárgy. Így lettem diplomás kereskedelmi üzemgazdász, mi több, jelesre diplomáztam.
Ripost: Hasznát vette valaha a tudományának?
V.M.: Soha, egyetlen percre sem! Ahogyan az lenni szokott a zenészekkel, én is a főiskola alatt csaptam bele a rockba. A többi pedig már történelem…
Ripost: Ha rockzenészekről beszélünk, mindig felmerül a kérdés, hogy jó apák voltak-e? Volt-e idejük a családjukra, gyermekeikre?
V.M.: Én nagyon korán elhatároztam, hogy jó apa leszek. Ott akartam lenni a gyermekeim első lépéseinél, az első szavuknál és minden olyan eseményen, ami az ő kis életükben fontos mérföldkő. És ez sikerült is. Ha nem így történt volna, én lennék kevesebb. Nálam a mai napig első a család és csak utánuk következhet minden más. Nagyon kevés olyan momentum van a családi életemben, amit bánnom kell azért, mert nem voltam ott.
Ripost: Szigor volt otthon?
V.M.: Nem igazán… Persze valamiféle fegyelmet azért kellett tartani, főleg mivel ikerpárról van szó. Náluk a problémák párban jártak. Ha az egyik beteg lett, üzembiztosan követte a másik. Mindent együtt csináltak, de igazi baj sosem volt velük.
Ripost: Félig lányos apaként érdekes lehet a randizós szitu. Ha egy apa fiúgyereke megy csajozni, akkor ugye jön a büszkeség, de ha a lányához kopogtat az udvarló… Nos, akkor egy apa lélekben már a vadászpuskáért nyúl. Nem így van?
V.M.: Annak idején a haverjaim tényleg mondogatták, hogy időben szerezzek be egy sörétes puskát, amit mindig tartsak az ajtó mellett és bevallom magam is azt gondoltam, hogy nagyon komoly vizsgafeladatok elé állítom majd a kérőket, akik be akarnak jutni Vivienhez, de végül szó sem volt ilyesmiről soha.
Úgy neveltük a gyermekeinket, hogy mindig, minden döntésükért tudjanak felelősséget vállalni. Ha rossz döntést hoztak, azok következményeit nekik kellett viselniük.
Hagytam őket hibázni… Persze ott álltunk mellettük és terelgettük is őket, de sosem helyeztem rájuk fölösleges nyomást.
Ripost: Amikor világossá vált, hogy mindketten követik a pályán, nem próbált hatni rájuk? Nem igyekezett lebeszélni őket a zenei útról?
V.M.: Csak annyit mondtam, hogy nagyon észnél kell lenniük és ők nagyon is észnél voltak. Soha nem felejtem el, hogy amikor a lányom Az ének iskolája című műsorban a döntőig jutott. Komoly esélye volt a győzelemre és a nagy napon duettet kellett énekelnie egy „nagy művésszel”, aki azonban nem jelent meg a felvételen. Hírtelen találtak valakit, aki vállalta, hogy beugrik. Vivien végig higgadt maradt, én nem annyira… Végül az illető mégis eljött. Na, engem akkor le kellett fogni! Ezt csak azért meséltem el, mert én egy ilyen helyzetben biztosan összeroppantam volna, de Vivien vitézül állta a sarat.
Ripost: Van terve a nyugdíjas évekre? Lesznek egyáltalán ilyen évek?
V.M.: Nincs tervem, és azt is el kell mondjam, hogy már jó ideje nem vagyok megélhetési előadó. Az évek során előrelátó voltam és felépítettem valamit, amivel már az öregkoromra gondoltam. Viszont a közönséget mindig figyelem. Akkor fogom abbahagyni, ha már nem érzem a szeretetüket, ha már azt veszem észre , hogy inkább vagyok terhes a számukra, mintsem szórakoztató és észlelem, hogy szánalommal néznek rám.
Szóval tudni fogom, mikor kell abbahagyni…
Forrás, fotó: Ripost / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
